Pusztán kíváncsiságból szerintetek mi a Jó… pontosabban az Engedelmes Állampolgár kötelessége?
Ezt sportújságíróként, vagy ht-magyarként kérded? Komolyan érdekelne, mert: amikor valaki adott nemzet csapatában játszik, akkor a meccs erejéig az adott nemzet képviseletét látja el (vagy te hogyan látod?). Ezt lehet egy olyan többségi nemzet, akit nagyon nem szeretünk és akkor nyilván a legegyenesebb nem játszani a csapatában. De ha viszont kimegy a pályára, akkor az is elvárható, hogy addig a pár óráig kicsit félreteszi azt, hogy egyébként mit gondol a többségi nemzetről és himnuszáról, és abban a minőségében is viselkedik, hogy ő most végső soron, saját elhatározásból a nemzet képviselője. Nemzeti csapatban játszani nem kötelesség, csak lehetőség. De tény, hogy néha nem épp kényelmes felelőséggel és elvárásokkal is jár. (Félreértések elkerülése végett: nem arról van szó, hogy akkor minnél nagyobb patriótának kell automatikusan lenni. Egyszerűen arról, hogy a két himnuszt csendben végighallgatod, aztán az után alevő buliban tényleg azt énekelsz, amit csak akarsz. Szerintem.)
Még egyszer utoljára visszatérek ehhez a témához (szerintem a követőim nagy része unja, de jó vitázni :D)
Abban azt hiszem egyetértünk, hogy a román/szlovák himnusz meglehetősen etnikumspecifikus: nagyvonalakban arról szólnak, hogy a románok/szlovákok küzdenek az Ellenséggel, a végén pedig nyernek, fennmaradnak és megerősödnek jól. Ezt kisebbségi, öntudatos magyarként énekelni nagyjából olyan érzés, mint a Lumberjack Song háttérkórusában közreműködni. Hasonló okokból a magyar himnusz megszólítja a határon túli magyarokat is, akik abszolút azonosulnak vele. Adva van tehát egy helyzet: a határon túli magyarok a magyar himnuszt szeretik, az országukét meg általában nem. Rosszabb esetben az elnyomás szimbolikus módjának tartják. És adódik a kérdés: ezt mennyiben, mikor és milyen formában lehet a külvilág tudomására hozni és mikor “kell” eltitkolni.
A romániai hokicsapat tette erkölcsileg nincs teljesen rendben, mondhatjuk akár azt is, hogy udvariatlanság. Magát a tartalmát és az üzenetét tekintve viszont semmi különleges nincs benne.
A nemzeti csapatokban való szereplésnek kötött szabályai nincsenek. Nem kell repesni a képviselt országért (érdekes például ugye a honosított sportolók dilemmája), egyetlen dolog számít: a teljesítmény. Erre aztán sokszor húznak erkölcsi mázat, azaz vannak olyan vélemények, miszerint Piréziát elhivatott honfiúknak és honleányoknak kéne képviselniük, nem pedig a nemzeti ügyek iránt közömbösöknek, idegenszívűeknek, drogosoknak, alkoholistáknak, vagy olyan személyeknek, akik valamilyen más okokból nem töltik be a role model szerepét a nemzet számára. De ez akkor is csak erkölcsi elvárás marad, hiszen még a legvéresebb szájú nacionalisták is könnyen átlépnek Lakatos Eszmeralda vagy Weisz Ábrahám múltján és hozzáállásán, ha az illető szállítja az eredményeket - a érintett országnak.
Nem hagynám ki az értelmezésből azt sem, hogy nyilván egy magyar többségű román hokiválogatott önmagában is érdekes Romániában. A román állam az elmúlt 90 évben elég sokat tett azért, hogy magyar polgárai rosszul érezzék magukat, hát ne csodálkozzanak az ilyen jelenségeken.
(Source: irour)
